Befektetés vs nyomdaköltség

Kritikus időszakban elsőre a legtöbb cég vezetése a marketingre, és ebben a nyomdára fordított költéseket fogja vissza. Egyik oldalról érthető, a másik oldalról azon érdemes elgondolkodni, hogy mi a helyes piaci magatartás ilyen időszakban. Visszahúzódni, vagy továbbra is láthatónak maradni. Ha a piacod nem szűnt meg, mozgás van vagy lesz, akkor a láthatóság fenntartása kifizetődő, és az arra költött pénz befektetés, amelynek a vége a vásárlás – ha a megjelenés ügyesen van fölépítve.

Ha kevesebb a megjelenésre szánt keret, érdemes akkor is kihasználni a rendelkezésre álló lehetőségeket. Ilyenkor még hangsúlyosabb a szöveges és grafikai tartalom, hiszen ki kell emelkedni a tömegből, megfelelő tartalommal meg kell szólítani a vevőinket. Váltsunk ki aktivitást, kérjünk kontaktot, fölismerve a valós vevői igényt ösztönözzünk vásárlásra, cselekvésre!
Ha ez sikeres, akkor a papír alapú megjelenés nem költség lesz, hanem befektetés a piacba. Ehhez pontosan kell célozni – meghatározni a szándékot, jól megválasztani a célcsoportot, a kommunikáció célját, a megjelenítendő szöveges és grafikai tartalmat. A folyamat vége pedig nem más, mint egy jól működő eszköz, amely eladást generál.